A szürke fog kifehérítése – esetbemutatás 1

Szürke fog fehérítése

Miért szürkül el a gyökérkezelt fog?

gyökérkezeléssel a fog belsejéből az ideget és a fogat ellátó ereket távolítjuk el. Ezzel a fog tápanyag ellátása megszűnik. A fertőzés elkerülése érdekében a gyökértöméssel a fogat belsejét légmentesen lezárjuk, ez a gyökértömés. A gyökértömött fog tehát élettelen fog, úgy is felfoghatjuk, mint egy saját fog implantátumot. Az élettelen szövet pedig, mint egy mumifikált szövet, idővel elszürkül, elbarnul.

Diagnózis – gyökérkezelt felső metszőfog

Páciensünk jobb felső metszőfogait évekkel korábban gyökérkezelni kellett, ezért a fogak színe jóval sötétebb lett, mint a mellette levő egészséges fogak színe. A gyökérkezelés nem jár kötelezően minden esetben a fogak elszürkülésével, azonban sok esetben számolni kell ezzel a lehetőséggel. A fogakban emellett régi tömések is láthatóak, melyek színe egyáltalán nem passzol a gyökérkezelt fog színéhez

Fogfehérítés alternatívája – porcelán korona

A páciens szerette volna elkerülni, hogy fogára korona kerüljön, így az esztétikus megjelenést is szem előtt tartva, fogorvosával a fogfehérítés, majd ezt követően egy kompozit héj felépítése mellett döntöttek.

Fontos tudni, hogy a képen látható megoldás előnye ugyan, hogy olcsóbb és gyorsabban elkészíthető, mint a porcelán korona, hosszú távon azonban jóval nagyobb a korona letörésének veszélye, hiszen a fogcsonkot a kompozit felépítés nem védi túl erősen. A gyökérkezelt, elhalt fogszövet sokkal merevebb, ridegebb mint az élő fogszövet, így a fogkorona letörése már kisebb trauma során is bekövetkezhet. Általánosságban elmondható, minél inkább sérült, vagy minél nagyobb természetes darab hiányzik a koronai részből, annál inkább javasolt borítókorona készítése.

A kezelés: lézeres fogfehérítés egy fognál, majd esztétikus felépítés kompozit héjjal

A kezelés első lépéseként a fogorvos a fogat lézeres fogfehérítéssel kifehérítette, majd a fogba kémiai fogfehérítőt helyezett és ideiglenesen lezárta. A következő alkalommal, a fehérítéssel kapott világosabb fogszínhez igazodva a fogat új, világos esztétikus, fényre kötő kompozit héjjal látta el.

A kompozit héjjal való felépítés természetesen nem ad annyira tökéletesen szimmetrikus és természetes eredményt, mint a fémmentes porcelán koronával készített megoldások, hiszen ennek a technikának megvannak a maga korlátai. Az eredeti szituációhoz képest azonban sokkal kedvezőbb megoldáshoz juthatunk megfizethető áron, valamint gyorsabban, a fogtechnikus bevonása nélkül – mint a porcelán koronák készítése esetén.

Bejegyzések A Témában