Félelem az orvostól

Az alábbi cikkben információkat és tippeket talál a fogorvoshoz fordulás előtti nehézségekről, a fogápolásról és más fogas kérdésekről. Bízunk abban, hogy a lenti összeállítás megadja a kellő lendületet és önbizalmat azoknak, akiknek kérdéseik vannak. Ne feledjük, testi és lelki egészségünk, így szánk és fogaink állapota elsősorban saját felelősségünk. Mindenekelőtt nekünk kell megtennünk érte mindent, amit tudunk, azaz: fogmosás, odafigyelés a táplálkozásra, és az olyan fogorvos kiválasztása, akiben megbízunk, és nem szégyelljük előtte fogaink állapotát. Ha lendületet kapott, akár jelentkezzen be állapotfelmérésre!

Hogyan kezdjen hozzá a fogászati kezeléshez, ha eddig elhanyagolta ezt a fontos területet…

Mint mindenki tudja, mi emberek, nagyon sokfélék vagyunk. Vannak köztünk pedáns, önmagukra extrém módon odafigyelők és kissé, közepesen vagy erősen önmagunkat elhanyagoló embertársaink is. Kinek mi a fontos, arra fekteti a legnagyobb hangsúlyt. A kép azonban nem lenne teljes, ha nem említenénk meg, hogy mindenki meg is változhat élete során! A pedánsból egy idő után lehet kissé hanyagabb vagy a hanyagból, aki önmagát egyre értékesebbnek kezdi tartani, egészségére odafigyelő, önmagát egészségesen szeretni tudó ember is válhat.

Az ilyen jellegű váltás esetleg gondot is okozhat. A változásban levő ember ilyeneket is gondolhat: “Mit fog szólni a fogorvos, ha meglátja ezt az elhanyagolt szájat? Lehet, hogy kihúzza az összes fogamat! De az biztos, hogy nagyon ciki lesz és le fog szúrni… Félek elmenni. Menjek, ne menjek, menjek, ne menjek?”

Tipp: Ha Ön a fenti gondolatokkal küzd, induljon el fogorvosához egy kellemes beszélgetésre, és ne pedig kezelésre. Kérjen állapotfelmérést, ahol még nem történik kezelés, csak tisztába kerül a fogai állapotát illetően. Változtassa meg a hozzáállását, hiszen nem kezelésre megy! Kérdezzen sokat és tudjon meg többet! Érdemes olyan fogorvost választani aki értékelni tudja azt, hogy egy olyan embernek mint Ön, az első lépést megtenni a legnehezebb és Ön ezen túl van!

Segítség! Milyen fogkefét vásároljak? Akkora a kínálat, hogy nem tudok dönteni…

Fogaink ápolása még nem kerül olyan nagyon sok pénzbe: egy átlagos közepes (médium) sörtéjű fogkefe megfelelő. Ha anyagilag nem engedhetjük meg a luxust, nem muszáj a legdrágábbat megvenni, maga a márka nem adja vissza fogaink egészségét! Már 4-500 Ft-ért lehet kapni médium fogkefét, a lényeg, hogy ne legyen túl nagy a kefe fej része. A fej legyen lekerekített, a szögletes nem jó, mert azzal könnyebben felsérthetjük az ínyt. A fogkefét ajánlott 3 havonta lecserélni. Egy egyszerű fogkefével és napi 2 x 2 perces fogmosással, már nagyon sokat tettünk fogaink egészségéért.

Milyen fogkrémet vásároljak?

A fogyasztók rengeteg márkával találkoznak a piacon, így nem meglepő, ha esetenként elbizonytalanodnak.
Bizonyos fogkrémek hatékony adalékokat tartalmaznak a fehérítéshez vagy az íny megerősítéséhez, azonban a legfontosabb szempont a mechanikai tisztítás és a masszírozás – elegendő arra figyelni, hogy a fogkrém tartalmazzon valamilyen fluoridot, és ha lehet, ne legyen benne sok dörzsanyag.
A Budapest Dental fogorvosainak kedvenc márkái az ELMEX illetve SENSODYNE fogkrémek.
A FOGMOSÁST SOSEM KÉSŐ ELKEZDENI!!!

Fogmosáskor vagy akár napközben is vérzik az ínyem, ezért nem merek rendesen fogat mosni. Mit tegyek?

A struccpolitikát hagyjuk meg a madaraknak, náluk lehet, hogy beválik, nálunk azonban egészen biztosan nem fog segíteni. Amikor már valamilyen íny-, vagy fogproblémánk jelentkezik, a fogmosás kezdetén gyakran vérzik az íny. Ettől ne ijedjünk meg! Ez a jelenség gyulladt ínynél általános. Egy-két nap alatt, ha rendszeresen elkezdünk fogat mosni, csökkenni fog a vérzés, majd ha a fogorvos a fogakat és az ínyt teljesen rendbe teszi, akkor rendszeres fogmosással és fogselyem használatával az egészséges íny állapota fenntartható!
Mossuk, masszírozzuk az ínyt, akkor is, ha vérzik, és ha lehet, mielőbb keressünk fel egy számunkra szimpatikus fogorvost, hogy a szuvas fogakat mihamarabb rendbe tegye, mielőtt nagyobb problémák adódnának.

Van néhány szuvas fogam, de nincs időm/pénzem fogorvoshoz fordulni. Mit tegyek, hogy ne romoljon az állapotuk?

A fogak állapotának fenntarthatósága elsősorban a páciensen, genetikai örökségén, illetve a kialakult állapot helyrehozhatóságán múlik. A fogászati kezelés valóban nem olcsó, azonban minél tovább halogatjuk, annál kevesebb lehetőségünk van az eredeti állapot helyreállítására, illetve a komolyabb fogpótlások elkészítése végül valóban nagyon drága. Tehát az elsődleges tanács: Forduljon mielőbb fogorvoshoz!
A szuvas fogak gyakran töméssel helyrehozhatók, az ínyt pedig fogmosással karban lehet tartani, illetve időnként el kell távolítani a fogköveket, melyet a fogorvos, vagy dentálhigiénikus szakember végez. Az egészséges állapot rendszeres fogmosással már könnyebben fenntartható.

Ha rendszeresen járok fogorvoshoz, mellette tisztítom a fogaimat, és egészségesen táplálkozom, akkor egész életemre fenntartható a fogaim állapota?

A fogorvos a már kialakult helyzeten tud segíteni, például, betömi a szuvas fogat. Egy tömés, fogpótlás vagy egyéb esztétikai fogászati beavatkozás nem tart örökké! Érdemes félévente fogászati kontrollt elvégeztetni, a garancia a fogászati beavatkozásokra a legtöbb fogorvosi rendelőben csak rendszeres kontroll mellett érvényes. A kontroll során ráadásul olyan apró elváltozások is észrevehetőek, melyek kezelése még egyszerűen és olcsón megoldható. A kor előrehaladtával is felmerülhetnek újabb fogászati panaszok, például fogainkról az íny visszahúzódhat, előfordulhat, hogy emiatt szükséges kezelés, tömés vagy fogpótlás cseréje.

OPTIMUM szájhigiéniai csomag - dentalhigiénikus végzi

22 900 Ft29 900 Ft

PRÉMIUM szájhigiéniai kezelés csomag: Irányított Biofilm Terápia

32 750 Ft42 500 Ft

ALAP szájhigiéniai kezelés - dentalhigiénikus végzi

19 900 Ft25 900 Ft

Szeretne többet tudni fogai egészségéről?

Iratkozzon fel a Budapest Dental hírlevelére, hogy elsőkézből értesülhessen fogászati magazinunk új cikkeiről!

Témáink

Éppen olvassák...

Mozgó fogak – fogínysorvadás kezelés sikeresen

Részleges kivehető pótlások

Tömés utáni fájdalom

“Az első fogorvosi rendelő ahová félelem nélkül megyek!”