Fogszabályozás gyermekeknek – hogyan is kezdjünk hozzá?
Gyermekkorban a fogszabályozás lehetőségei még nagyon tág határok között mozognak, lényegesen több lehetőséget kínálva a kezelésre mint felnőtt korban. A csont folyamatos fejlődésben, átépülésben van, így a különböző fogszabályozó készülékekkel lehetővé válik a fejlődés befolyásolása a helyes irányba.
A korai (csak tejfogak) és vegyes fogazati (tej és maradó fogak együtt) időszakban számos olyan kezelési lehetősége van a fogszabályozásban, amelyekkel már felnőtt korban nem élhetünk. A gyermekkorban, időben elkezdett kezelésekkel sokkal jobb feltételeket teremthetünk mind az esztétika, mind a rágás szempontjából.
A fogszabályozási konzultáció lehetőséget ad arra, hogy Ön áttekintő képet kaphasson a gyermeke részére javasolt fogszabályozási kezelési lehetőségekről. A konzultáció során alapos szájvizsgálat történik, beszélgetünk az Önöket érdeklő kérdésekről.
Ne várja meg, míg minden fog levált, hozza el a gyermeket időben!
A gyermekek fogszabályozó kezelése a szívügyünk. Olyan sok fiatal felnőtt jön be a rendelőbe, akiken már csak foghúzással lehet segíteni, pedig az időben elkezdett szabályozással ez elkerülhető lett volna! Olyan sokan vannak, akiknek lehet valamit javítani az esztétikán, de nem lehet tökéletesen megoldani a harapást. Olyan sokan vannak, akiknek állcsontműtére lenne szükségük, mert nem kezelték időben a felső fogív szűkületet vagy az állcsontok egymáshoz való viszonyainak eltérését. A gyerekek maguk nem veszi észre, hogy a felső fogsor esetleg egy centivel előrébb van mint az alsó, mint ahogy azt sem, ha szűk a felső fogív, és a maradó fogak majd nem férnek jól el a szájban. Nehéz látni a gyermekeknél, ha mély harapás van, és az sem tűnhet fel, hiszen csak röntgenen ellenőrizhető, ha egy fogcsíra hiányzik, vagy ha a fogváltással majd gondok lesznek. Segítségre lehet szükség, ha 4-5 éves kor után is megvan a cumi vagy más rossz szokás, mely a fogsorok közt nyitott harapást okoz.
Fogszabályozás gyermekeknek – ne várja meg, míg minden fog levált, hozza el a gyermeket időben!
Ne várja meg, hogy kialakuljon ez az állapot!
Akár 5-6 éves kortól!
A fogszabályozó kezeléseket el lehet kezdeni korai időszakban, mikor még csak tejfogak vannak. Ezeknél a gyerekeknél elsősorban a rossz szokásokról (pl. cumizás, ujjszopás) való leszoktatásnak és az éppen kialakuló nyitott harapásnak a rendezéséről van szó. Kicsit később, mikor a maradó fogak már előjönnek és elkezdik leváltani a tejfogakat – ez a vegyes fogazat – számos kezelési lehetőség áll rendelkezésre, hogy a kialakulófélben levő állcsont problémákat rendbe tegyük. Fontos követni a fogváltást, figyelni, lesz e elegendő helye minden maradó fognak. Lesz e majd helye a szemfogaknak és nem fognak e majd kiszorulni a sorból, mint a fent látható képen. A szemfogak majd csak 10-12 éves kor közt jönnek, de a fogszabályozóval már jóval előtte, 8-10 éves korban el kell kezdeni a kezelést, hogy a később kibújó szemfogaknak majd bőven legyen helye.
A konzultáció lehetőséget ad arra, hogy Ön áttekintő képet kaphasson a gyermeke részére javasolt fogszabályozási kezelési lehetőségekről. Csupán 15 perc, szánjon rá időt, megéri!
Kedvezmények a Budapest Dental fogászaton gyerekeknek
Mivel a gyermekek időben történő kezelése hatalmas jelentőséggel bír és számos komoly fogászati problémát előzhetünk meg vele, szeretnénk, ha minél többen élnének a gyermekkori fogszabályozás lehetőségeivel.
Tejfogazati időszak (5-6 évesek)
Ebben az időszakban (kb. 6 éves korig) elsősorban megelőző fogszabályozásról beszélünk. Ugyan még csak a tejfogak vannak kint, mégis számos későbbi eltérés megjósolható. A korai felismerés és gondozásba vétel sok esetben megakadályozza a súlyosabb fogazati eltérések kialakulását vagy ha erős genetikai háttérrel rendelkezik, enyhítheti azokat. Az ujjszopás vagy cumizás később nyitott harapáshoz, kiálló felső fogakhoz és harapási problémákhoz vezethet.
Vegyes fogazati időszak (6-11 évesek)
Ebben az időszakban a legfontosabb feladat a helyes fogváltás levezetése. A célunk az, hogy minden fognak megfelelő helye legyen, ne szoruljanak ki fogak a sorból. Ne legyenek előre álló fogak és torlódott fogazat. A kezelés tervezés során megállapítható, hogy lesz e minden maradó fognak elegendő helye, illetve megfelelő e az alsó és felső állcsont egymáshoz való viszonya. Ha ezek viszonyában eltérés van, az ebben a korai időszakban még jól kezelhető.
Fontos megvizsgáljuk a felső fogív szűkületet, mely korai kezeléssel még könnyen változtatható, míg ugyanez a probléma felnőtt korban már komoly állcsont sebészeti beavatkozást igényelhet. A gyermekkori fogszabályozás elsősorban kivehető fogszabályozó készülékeket vagy myofunkcionális trénereket alkalmaz. A színes készülékeket a gyermekek általában szívesen hordják, a 8-9 éves korosztály még könnyen motiválható. Leggyakoribb feladatok ennél a korosztálynál: kék pipákkal a bouletin pontokat:
- Normális fogváltás levezetése – minden fog megfelelő helyre kerüljön, helyes harapási pozícióba
- Gyakran előforduló felső fogívszűkület kezelése fogív tágítással (korán kell kezelni!)
- Az akadályozó tényezők elhárítása (pl. ha bizonyos fogak nem tudnak előbújni, mert helyüket más fog foglalja el)
- Az állcsontok egymáshoz való viszonyainak eltérése esetén azok kezelése
- Nem megfelelő ajak és nyelv izomfunkciók kezelése elsősorban myofunkcionális trénerekkel
- Panoráma röntgen elemzése alapján esetleges fogcsíra hiányok felfedezése, felkészülés ezek kezelésére
Fejlődés lezárulása (12-18 évesek)
A fogváltás lezajlásával, a csontfejlődés lassan befejeződik (lányoknál 16, fiúknál kb. 18 éves korig). Természetesen egyéni eltérések lehetségesek, sőt tudósok kimutatták, hogy a hosszanti növekedés akár életünk végéig is megmarad. Ebben a korban, ha korábban volt kivehető készülékes kezelés, az elért eredmények megtartása mellett további fogszabályozó lépésekre lehet szükség. A maradó fogak fogszabályozási kezelése már a felnőtt fogszabályozás témakörébe tartozik, néhány gondolatot azonban érdemes megfontolni:
- Bizonyos esetekben a kivehető készülékekkel elért előkészítés után fix fogszabályozó készülékkel a kezelést folytatni szükséges
- Megfelelően (gyermekkori kivehető készülékes fogszabályozással) előkészített esetben a fix fogszabályozás ekkor már csak a végső fog beállításokat végzi el. Ezek ekkor sokkal gyorsabban, jobb és stabilabb eredménnyel zárulnak, mintha a kivehető készülékes kezelést kihagytuk volna.
- Csírahiányok, vagy korán eltávolított fogak esetén ebben az életkorban érdemes megtervezni a későbbi (18 éves kor utáni) fogpótlást, fogbeültetést és ennek megfelelően a megfelelő hely fenntartására fogszabályozó készülékre lehet szükség.
- A szép, szabályos fogazat még sokáig visszarendeződhet. A stabil állapot eléréséig a retenciós kivehető készüléket még sokáig hordani kell, hogy az elért eredményeket megtartsuk.