Ha Ön még húzás előtt áll

Foghúzás után

Mi lesz a legjobb megoldás számomra a foghúzás után?

Erről szól ez az oldal! Az igazán sikeres és tartós fogpótlások már ebben a fázisban elkezdődnek. Tervezze meg a lépéseket még a fog tényleges eltávolítása előtt. Kívánjuk, hogy az olvasással Önben is sokminden tudatosodjon a biológiai törvényszerűségekkel és a fogászat lehetőségeivel kapcsolatban.
Mi lesz a legjobb megoldás számomra a foghúzás után?

Ön dönt! Kétségbeesés helyett válassza a megoldást!

Érzi, hogy egy fogával gond van? Esetleg már járt fogorvosnál, és ő megerősítette, hogy az a bizonyos fog menthetetlen? Bármely testrész elvesztése nagy trauma. Egy fogat éppúgy elgyászolunk, mint bármit, ami addig volt és azután nincs. Ki tudatosan, ki tudattalanul dolgozza fel, de a veszteség megtörténik. Ha azonban van tudatosság, van lelkierő akkor a veszteség mellett hamar felüti a fejét a továbblépés utáni igény. Ehhez szeretnénk emberi és szakmai segítséget nyújtani.

Mi történik a csonttal, ha a kihúzott fogat híddal pótoljuk, tehát a foghiány előtti és mögötti fog lecsiszolását választjuk?

Ebben az esetben a foghúzás után pár héttel már stabil rágófelszínt és egy szép fogpótlást kapunk. A mosoly helyreállt, a rágófunkció helyreállt.Ez eddig rendben is van. De mi történik a híd alatt a csonttal? A kihúzott fog helyén az új csont szépen kialakul, majd funkció hiányábanelkezd leépülni. Nincs benne fog, amiről közvetlenül a csontra rágóerő hatna, így nincs funkció. A testben minden, ami funkció nélkül marad, sorvadni kezd… A csont a múló évek alatt veszít magasságából és szélességéből.

Tegyük fel, eltelt tíz év, és a hidat valamiért le kell venni, egy másik fogat is ki kell húzni…

Megtörténik az újabb foghúzás, és újabb csontosodás. Az előző fog helyén már kevesebb a csont, az újabb foghúzással ez nem javul. Szerencsés esetben van még lehetőség egy másik fog bevonására, így ismét híd készülhet, a foghúzás után két héttel megint szélesen mosolyoghatunk és tudunk min rágni.

Mi a helyzet akkor, ha valamiért nem lehet hidat készíteni?

Kiderülhet, hogy a fogak nem elég stabilak egy új híd biztonságos tartására. Ekkor a röntgen alapján két út vázolódik fel:

  1. Nagyon kevés csont maradt a kihúzott fog(ak) helyén, hiszen sok idő eltelt a foghúzás óta, így csak kivehető fogpótlással lehet a fogakat pótolni
  2. maradt megfelelő mennyiségű csont, így fogbeültetéssel van lehetőség fix fogpótlás készítésére
  3. Nem maradt megfelelő mennyiségű csont, de csontbeültetéssel még felépíthető a maradék csont annyira, hogy a fogbeültetés elvégezhető

Mi történik, ha a fogunkat egyáltalán nem pótoltatjuk a foghúzás után?

Ez a legrosszabb döntés. A foghiány helyén a csont funkcióját veszti és sorvadni kezd. A foghiány melletti fogak elkezdenek bedőlni, stabilitásuk csökken. Az ilyen fogak mellett könnyebben alakul ki fogínytasak, mely tovább súlyosbítja e fogak tartószerkezetét, így az ilyen fogak elvesztésének esélye megnő. A foghiány gondokat okozhat a fonetikában, szavak kiejtése megváltozhat. A foghúzással a harapás megsüllyed, állkapocsizületi problémák alakulhatnak ki. Már egyetlen fog eltávolítása megváltoztatja a rágóapparátus természetes rendszerét!

Ön még csak most tervezi a foghúzást. Még a lehetőségek teljes skálája közül választ, még sok döntési lehetősége van!

1. Optimális és tudatos fogpótlás tervezés:

Még a foghúzás előtt megbeszéli fogorvosával a foghúzás utáni fogpótlási lehetőségeket. Gondolva a foghúzás utáni csontleépülés lehetőségére figyelembe veszi a fogbeültetés ezzel kapcsolatos előnyeit. Amennyiben a foggyökér nem gyulladt és roncsolás nélkül eltávolítható, sok esetben lehetőség nyílhat az azonnali fogbeültetés elvégzésére, de ezt még a foghúzás előtt kell megtervezni.

Amennyiben az azonnali fogbeültetés nem lehetséges, kb. 3 hónap alatt megfelelő új csont alakul ki a fogbeültetéshez és a műtét elvégezhető. A beültetett implantátum funkcióban tartja a csontot, így annak leépülése a biológiai leépüléssel egyformán zajlik. További előny, hogy a foghiányt határoló fogakat sem kell lecsiszoltatnia. Hátrány: valamivel drágább, és lassabban készül el. Hosszú távú előnyei azonban ezt sokszorosan kárpótolják

2. Tudatos fogpótlás tervezés:

Kihúzatja a fogát és tájékozódik. Még nem dönt a fogbeültetés mellett sem ellene, egyelőre várakozik, és információkat gyűjt. Megkeresi az Önnek optimális és szimpatikus fogorvost és fogimplantátum márkát. A foghúzás helye fél év alatt szépen gyógyul, ez időn belül a fogbeültetés optimálisan elvégezhető.

3. Gyors helyreállítás:

Foghúzás után gyors helyreállítást választ és hídpótlást csinál. A hídpótlást gyönyörűen és tartósan el lehet készíteni, lehet, hogy 20 évig sem lesz vele baja, rágni és mosolyogni is tökéletesen lehet vele. Azonban mindenképp érdemes tudnia, hogy a foghiány alatt a csont lassan elsorvad. Így évekkel később ez a jelenség problémákat okozhat.

4. Helyreállítás nélkül:

A foghúzás után nem kéri a terület helyreállítását. Ezzel elsősorban pénzt és időt spórol, de csak rövid távon. Ebben az esetben a foghiány helyén a funkcióját vesztett csont visszahúzódik, a foghiányt határoló fogak a hiány felé kezdenek dőlni. A dőlés következtében a hiány helye beszűkül, ez is akadályozza a későbbi fogbeültetést, illetve a bedőlő fogak stabilitása csökken, így ezek elvesztésére is hamarabb kerülhet sor.

Ez a verzió a lehető legrosszabb, ha a fogbeültetésről hallani sem akar, akkor is jobb megoldás a hídpótlás, mintha pótlás nélkül hagyja a területet. A további következmények, mint az esztétikai hátrány – látszik, hogy hiányzik a fog, vagy a fonetikai problémák, pl. pöszeség, illetve a harapási rendellenességek kialakulása (süllyedő harapás) szintén lehetséges következmények.

Bejegyzések A Témában