1137 Budapest, Szent István körút 10. 3. em 8.

Mikroszkópos gyökérkezelés Budapest

Mikroszkópos gyökérkezelés

Tartalomjegyzék

Mikroszkópos gyökérkezelés Budapest?

Fogorvost találni, fogorvoshoz járni többféleképpen szoktunk. Több mint 25 éves fogorvosi tapasztalatom alapján, a fogorvosi székbe ülő páciensek nagyjából három nagyobb csoportba sorolhatóak:

  • Vannak, akik kifejezetten félnek, gyűlölnek, utálnak fogorvoshoz járni – nem is teszik, csak ha már nagy a baj
  • Vannak a semlegesek, akik ímmel-ámmal járnak, nem túl rendszeresen, de azért nem csak ha baj van, hanem időnként kontrollra is
  • És a szűk kisebbség, a lelkesek, tudatosak, fogukat megtartani, mosolyukat szépíteni vágyók – ők a rendszeresen jó fogorvoshoz járók.

Fogorvost gyorsan – “Nagyon fáj a fogam, segítség!” – Na, ezt kerüld el!

Az elhanyagolt tünetek után, hirtelen érkező fájdalom lüktető szüksége azonnal, bármilyen fogorvost elfogad. Pedig épp ekkor kellene a legjobban megválasztani a fogorvost. A “hirtelen nagyon fáj” réme és kínja az embert szűkös megoldási lehetőségek közé sodorja. Ha egy ilyen helyzetben nem a legjobban felkészült fogorvos rendelőjébe sikerül betoppanni, sajnos annak ára van.
Sokan nem tudják, de ma már például létezik a Vital Pulpa Terápia. Ez egy olyan lehetőség, amivel elkerülhető a gyökérkezelés vagy a foghúzás. Nagyon nem mindegy!

Mint ahogy nem mindegy, hogy sima, vagy mikroszkópos gyökérkezelést választunk. Ami egyértelmű, éjszakai ügyeletben nem lesz lehetőség a mikroszkópos gyökérkezelés specialistát megtalálnunk.

A fogászati ügyelet – gyors segítség, beszűkült lehetőségekkel

Vannak olyan fogászati ügyeletek, ahol éjjel, vagy hétvégén nincs röntgen. Ezeken a helyeken, ha az orvos tudása megfelelő is, nem áll rendelkezésre olyan technikai háttér, aminek segítségével több lehetőséget is megvizsgálhat az orvos, és jobb döntési feltételek mellett egy kielégítőbb terápiát ajánlhat.

A hirtelen fájdalmas helyzet a pácienst is beszűkíti, nemcsak a lehetőségeit. Ilyen helyzetben nehéz hosszú távon gondolkodni. A hosszú távon tudatos gondolkodás eleve nem könnyű, nemhogy egy éles, “fogfájdalmas” helyzetben. Sok rossz döntés születhet ilyen esetben, elhamarkodottan, csak a rövid távú célt figyelembe véve. Sok páciensem számol be arról, hogy fájt a foga és elment az ügyeletre, és milyen barbár volt a fogorvos, azonnal kihúzta. Ezek a történetek nap, mint nap elhangzanak a rendelőben. De egy foghúzás, csak a fogorvos akaratával nem történhet meg a páciens beleegyezése nélkül!

Egy-egy ilyen helyzet hosszú idő alatt “fejlődik” foghúzássá. Lehet, hogy csak a végjáték marad meg a páciens fejében, az éjszakai fogfájdalom a véres foghúzással a végén, a barbár fogorvossal, de egy ilyen helyzethez hosszú hónapok elhanyagolt hozzáállása vezetett, amit nem a fogorvos, hanem a páciens csinált végig, úgy, hogy ilyen végeredménnyel záruljon.

Kiéleződött helyzetben inkább specialistát keressünk, ne gyors fogorvosi ügyeletet!

A fenti folyamattal szemben, ha egy ilyen kiéleződött helyzetben nem az első éjjeli fogorvosi ügyeletet találja meg a fogfájással a páciens, hanem fájdalomcsillapítás és megfelelő önuralom mellett igyekszik jó fogorvost keresni – például ajánlás vagy webes szörfözés segítségével – akkor a fogának beszűkült lehetőségei mellett mégis képes tágítani a terápiás lehetőségeit és ezzel akár életben tartani, vagy egyáltalán megtartani a fogát.

Hogyan adhat több lehetőséget a mikroszkópos gyökérkezelés? Miért fontos éles helyzetben is a specialista?

Az alábbi foggal egy kétségbeesett hölgypáciens érkezett a rendelőnkbe, mikroszkópos gyökérkezelés igényével. Nem részletezem az éjjeli ügyeleteken töltött történeteit, ami végül a bal felső oldalon 2 fog elvesztésével járt, illetve hozzám a bal alsó 7 és bal felső 5 fogak gyökérkezelésének folytatása érdekében érkezett, amelyek kezelését szintén az ügyeleten kezdték el, de továbbra is panaszokat okoztak.

Nem átlagos anatómiájú fognál a hagyományos gyökérkezelés sikerességi esélyei jóval kedvezőtlenebbek.

Mikroszkópos gyökérkezelésMikroszkópos gyökérkezelésMikroszkópos gyökérkezelésMikroszkópos gyökérkezelésMikroszkópos gyökérkezelésMikroszkópos gyökérkezelés

A bal alsó 7 fog rendellenes anatómiájú fognak bizonyult, úgynevezett C alakú gyökércsatornával. Ha a fogorvos nem csinál CT-t, illetve szabad szemmel végzi a gyökérkezelést, bizony álutat fúrhat. Ennél a páciensnél épp ez történt: a fogorvos az átlagos anatómiának megfelelően kereste a gyökércsatorna bejáratát, csak az egészen máshol helyezkedett el, így a csatorna helyett a fog bázisán fúrt lyukat, amit perforációnak nevezünk. A C alakú gyökércsatorna, a magyar lakosság körében ugyan ritka, de az alsó hetes fogaknál elő-előfordul.

A mikroszkópos kezelés legelején kiderült, a fog alapja át van fúrva, viszont a valódi gyökércsatornák nincsenek kezelve. Így természetes, hogy ez a fog panaszokat okozott. A mikroszkópos gyökérkezelés során a perforációt kellett először kezelni. Mivel az álút fúrása az ügyeleten több héttel ezelőtt történt, így a kezelés nem biztos, hogy sikeres lesz ennyi idő után, de meg lehet próbálni. A mikroszkóp alatt aztán a szokatlan anatómiai helyzetű gyökércsatornákat is fel lehetett tárni, ezek gyökérkezelése sikeresen megtörtént. Hogy a fog ezek után megmarad-e? Kétesélyes, hiszen a perforáció gyógyulási esélyei ennyi idő után sajnos már csökkentek.

Elveszíteni néhány hét alatt 3-4 fogat – ez megdöbbentő!

Igen az, de mégis előfordul. Meg lehetett volna előzni? Igen, ha a páciens a kezdeti tünetekre odafigyel, ha nem az utolsó pillanatban keres fogorvost, ha évenként kontrollra jár. Megtalálta a páciens a jó megoldást? Igen, de már későn. A kihúzott fogakat már nem lehet megmenteni. A félrekezelt fog megmentésének esélye sajnos nem túl jó.

Hogyan előzhető meg mindez? Mikor érdemes mikroszkópos fogorvos specialistához fordulni?

A fogászati betegségek könnyen megelőzhetőek. A legtöbb fogászati baj nem azért alakul ki, mert a páciens rossz fogakat örökölt, hanem azért, mert rossz szokásokat, nem eléggé alapos szájápolási technikát sajátított el gyermekkorában. Nem tanulta meg, nem ismerte fel a fogak értékét, és azt, hogy milyen szeretetet és odafigyelést érdemelnek a test eme apró kis szervei.
A jó hír, hogy a szokások átalakíthatóak! A fogmosás oktatás segít a gyermekkori hiányosságokat pótolni, megadja azt a pontos tudást, ami a fogak egy életen át történő megőrzéséhez szükségesek.

A rendszeres, éves fogorvosi kontroll pedig lehetőséget nyújt az apró problémák időben történő kezelésére. Ha pedig komolyabb baj van, a mikroszkópos kezelés sokkal nagyobb eséllyel segít a problémásabb fogakon.

Send this to a friend