Örömmel menni a rendelőbe

Fogászati rendelő Budapest XIII

Gondolkodott már azon, miért lyukad ki a fogunk, miért lesz szükségünk fogtömésre, pedig a fogszuvasodás  aránylag egyszerűen megelőzhető ? Vajon miért alakul ki a “fogászati mumus” képe bennünk már egészen fiatalon?

A választ a gyermekkori nevelésben és hatásokban kereshetjük. Ha Önnek van kisgyermeke, igazi kincset adhat kezébe a test és az fogak egészségének tudatosításával.

Ha nem ebben az életszakaszban van, akkor is érdemes átolvasni, átgondolni az alábbiakat, hiszen felnőttkorban a saját “belső gyermekünk” nevelésének felelőssége a saját kezünkben van, az így kitermelt értékeket pedig mi magunk élvezhetjük.

Dicsérd, szeresd, értékeld!

A kisbaba felül 6 hónaposan: “De ügyes kisbabám vagy!”.

Kúszik, mászik, lassan járni kezd: “Ügyes vagy, már lépkedsz!”

Beszélni kezd: “Már szavakat mondasz, de jó!”

Szép haja nő, lassan fejlődik a kis ember: “De szép vagy, ügyes vagy, az én gyönyörű gyermekem vagy!”…

Aztán, ahogy a gyermek nő, valahogy lanyhul a figyelem. Lanyhul a részletek dicsérete, pedig a kisgyermek éppen egyre részletesebb figyelmet kívánna.

“Moss kezet, mert kell, moss fogat mert kell!” Nem azt tanulja, hogy azért, mert tiszta kézzel megfogni az ételt egészségesebb és az egészség érték. Nem azt tanulja, hogy azért mert a fogak értékesek, igazi kincsek, hanem mert kell. Mert ez a szokás.

Ne azért mosd meg a fogad, mert kell, hanem mert az egyik legnagyobb kincsed!

Mi lenne, ha ma változtatnánk? Mi lenne, ha mostantól ünnepelnénk az egészséget, az új szép fogakat már gyermekkorban?  Esetleg, ha a a gyerekeknél ugyanolyan figyelmet fordítanánk a saját testrészek egészségének és szépségének fontosságára, mint a versikék megtanítására?

A felnőttek tudnak szépen hajat ápolni, mert már az oviban megtanulják a kislányok, hogy a hajat szépen megfésüljük, összefogjuk. A haj értékét, szépségét mindenki észreveszi, dicséri a nagymama, dicséri a szomszéd, könnyen alakul ki tehát a haj fontossága, a hajtudatosság. A fogakkal miért nem történik ugyanez. Mert elfedik az ajkak?

Csak egy cseppel több figyelem kell!

Nem a lépről vagy a hasnyálmirigyről van szó a pocak mélyén. A fogak igenis látható helyen vannak, csak egy cseppet több figyelem kell ide, mint a hajra. Egy csepp tudatosság, egy csepp odafigyelés. Tanítsuk meg gyermekeinknek a fog értékét! Ha már nem vagyunk gyermekek, tanítsuk meg magunknak is, a magunk belső gyermekének a fog értékét, hiszen ez felnőtt korban is lehetséges!

Ünnepeljünk meg gyertyafényes rituáléval a maradó hatos fogakat gyermekünknél

Normális esetben 6 éves kor körül bújnak elő az első maradó őrlőfogak. A hatos fogak szerepe a rágásban óriási, nagy gyökerük van és olyan helyen helyezkednek el a szájban, ahol a falatot a leginkább rágjuk. Fontos, hogy mind a szülő, mind a gyermek tudatosítsa ezeknek a fogaknak a fontosságát és a neki megfelelő tisztelettel és odafigyeléssel bánjon velük!

Gyermekünk 6 éves? Tartsunk egy kis rituálét a hatos fogak előbújásának tiszteletére! Figyeljük rendszeresen gyermekünk ínyét a tejfogak mögött és ha a maradó fogak nagyjából már áttörték a fogínyt, ünnepeljük meg ezeket a fontos jövevényeket! Egyik este szánjunk gyermekünkre és új fogaira 5-6 percet és a szokásos esti fogmosást alakítsuk át ünnepi rituálévá!

Gyújtsunk meg egy gyertyát és a szokásos esti fogmosás után jelentsük ki, ma megünnepeljük és illendően köszöntjük az új fogakat. Kérjük meg a gyermeket, hogy tükörben nézegesse meg a fogait. Ujjacskáival kicsit tapogassa meg őket, tudatosítsa létezésüket. Ha jóban vagyunk fogorvosunkkal kérhetünk a nagy eseményre kölcsön egy fogászati kistükröt is segítségül.

Ünnepi FOGadalom! Köszöntsük az új fogakat illendően!

A gyermekek játszva tanulnak a legkönnyebben, segítsünk hát nekik az ő nyelvükön! Kérjük meg, hogy adjon nevet a fogaknak, sorban mind a négynek, és nagy szeretettel köszöntsük őket együtt. A bemutatkozás után pedig kérjük meg gyermekünket, hogy tegyen ünnepélyes FOGadalmat, hogy ezentúl jól bánik velük és tisztán tartja őket. Végül elmesélhetjük gyermekünknek, hogy ezek a fogak fognak segíteni a legtöbbet a rágásban, ők a legerősebb rágófogak és ezért egy életre kitüntetetten fontosak. Ezek a fogak, és az összes többi, amely majd ezután bújik ki a szájban hatalmas kincs. Olyan érték, amelyre vigyázni érdemes.

Biztonságos rágás egy életen át – a szülők felelőssége!

Az egészséges fogak erőt és biztonságot adnak egy egész életre. Az édesanya vagy apa felelőssége, hogy tudatosítsa gyermekében, milyen kincs az egészség, milyen kincs a fogak egészsége! A “FOG rituálé” néhány percig tart csupán, mégis egy életre tudatosíthatja a gyermekben a maradó fogak és a test szerepének fontosságát.

Ön hogyan lehet tudatosabb abban, hogy mi történik a fogaival?

A fogak érdekes szervei az emberi testnek. Nincsenek annyira eldugva, mint például a máj vagy a szív, így sokkal több közvetlen tapasztalásra nyílik lehetőségünk, de nincsenek annyira szem előtt sem, mint például a bőr vagy a haj. És épp ebben rejlik a csapda is. Azt hisszük jól látjuk, de mégsem…

Az első és legfontosabb lépés, hogy akarjunk tudatosabbak lenni a fogainkkal kapcsolatban. Szerencsés az a gyermek, akinek a szülei elmagyarázzák a test és ezen belül a fogak fontosságát. Akinek a tudatát nyitott, zsenge gyermekkorában ráirányítják a testre vagy a fogakra. Hogy az fontos. Hogy az értékes. Hogy kell az alázat, az odafigyelés.

Minőségi idő a tükör előtt. Gondoljon Ön is tisztelettel és szeretettel a fogaira!

Ha már felnőttek vagyunk és szüleink nem neveltek ennyire tudatosan, lehetünk mi magunk azok, akik tisztelettel és szeretettel gondolunk saját fogainkra. Első lépésben ennyit jelent a tudatosság. Hogy gondolunk a fogainkra. Végigsimítjuk őket a nyelvünkkel. Kitapogatjuk a csücsköket, barázdákat, szabálytalanságokat. Rácsodálkozunk az élesebb részekre és a gömbölydedebb formákra. Megérezzük a simaságukat vagy épp az érdességüket. Tisztaságukat vagy belepettségüket. Megízleljük a saját szánk, fogínyünk ízét.

Következő lépés a tükör. A minőségi idő a tükör előtt. 2 perc az esti fogmosás után. Milyenek ezek a fogak. Milyenek a formáik, milyen hangulatot árasztanak. Milyen a színük? A következő lépés annak észrevétele, hogy a tükörben, bár látjuk a fogainkat, mégsem látunk minden részletet. A fogak nem olyanok, mint mondjuk a kéz bőre. Nem tudjuk teljes alapossággal megvizsgálni minden egyes fogunk minden egyes felszínét. Tudatosítanunk kell ezt az igazságot, mert ez segít el minket könnyebben a következő lépéshez.

Kapcsolódjon a fogaihoz. Kapcsolódjon a fogorvoshoz kicsit tudatosabban mint eddig.

A következő lépés annak felismerése, hogy a fogak teljesen alapos átvizsgálásához nem elegendő a saját szemünk. Ide segítség kell, őt fogorvosnak hívják. A fogorvos az, aki a kis tükrével, szondájával, tudásával, tapasztalatával, sőt még azon is túli kis érzékeivel kitapogatja, meglátja és átvizsgálja azt a felszínt is, amit mi nem tudunk. Ő az akinek lehetősége nyílik arra, hogy megtalálja időben és térben azt, ahol valami nem stimmel.
Egy kis segítség a nézőpontunk megváltoztatásához.

Hogyan menjünk örömmel fogászati szűrésre?

A fogorvos egészen apró elváltozásokat is észrevehet. Az időben elcsípett fogszuvasodásnál, ha a fogmosási technikánkat megváltoztatjuk, lehetőség van a szuvasodási folyamat megállítására. Ha a fogzománc szuvasodása éppen csak elindult, akkor a fogzománc épsége még helyreállítható! Még nem kell fúrni, faragni…

Ha ebben az állapotban nem sikerült elcsípni, és a folyamat már túljutott a kezdeti szakaszon, akkor a helyreállításhoz mindenképp kell a fúró. No de nagyon nem mindegy, hogy mekkora az az üreg! Minél hamarabb csípi el a fogorvos a szövetkárosodást, annál kevesebb foganyagot kell eltávolítania a fúróval! Annál kisebb a beavatkozás, annál olcsóbb, annál kevésbé fájdalmas, annál kevésbé látszik, annál kevésbé törik le később… Soroljam még?

Ha sikerül önmagunk és testünk iránt nagyobb tudatossággal, több szeretettel fordulni, könnyen megérthetjük, hogy a féléves fogászati ellenőrzéshez is kialakíthatunk egy friss, örömteli és szeretetteljes hozzáállást.

Ha eddig a féléves ellenőrzés egy külső nyomás volt számunkra, amit tessék lássék, kettő vagy akár öt évente elvégeztettünk, és nagy duzzogva panaszkodtunk, ha találtak egy lyukas fogat, akkor most ráébredhetünk, hogy a féléves ellenőrzés akár örömteli belső motiváció is lehet! A testünkért. Magunkért. A magunk örömére, tiszteletére, a magunk egészségére!

Legyen a féléves fogászati ellenőrzés örömteli belső motivációnk gyümölcse!

Az eddig megszokott hozzáállás megváltoztatható! A külső kényszert, a fogfúrástól, fogfájdalomtól való félelmet tudatossággal felválthatjuk szeretetteljes belső hozzáállásra!
Mi lenne, ha a feleségünk vagy a férjünk piszkálása helyett saját örömünkre hívnánk fel a fogorvost időpontért, és a saját örömünkre, saját testünk ünneplésére kérnénk időpontot? Az az idő, a mi időnk! Értünk van! A saját testünk, a saját fogaink szeretete a motiváció!

Mi lenne, ha a fogfájdalomtól való félelem, vagy az elképzelt későbbi anyagi vagy esztétikai következmények félelmei helyett úgy döntenénk, hogy adunk magunknak egy fél órát, amikor csak a fogainkkal foglalkozunk? Magunkért, a fogainkért. Örömmel és szeretettel.

Ha a hozzáállás megváltozik, a világ is megváltozik körülöttünk. Ha sok ideig nem így gondoltunk a fogainkra, az első alkalom még okozhat majd meglepetéseket. Igen. Fogfúrásokat, fogtöméseket, gyökérkezeléseket. De a következő alkalommal egyre kevesebb probléma adódik.

Ha a motivációnk valódi szeretetből, az önmagunk felé fordulás igaz vágyából születik, akkor a féléves ellenőrzés tényleg féléves lesz, a fogorvos pedig egyre kevesebb és kisebb hibát talál majd, ami gyorsan, könnyebben orvosolható.

Kívánom, hogy fedezze fel ezt a hozzáállást önmaga és gyermekei számára. Kívánom, hogy a fogászat az Ön részére sem félelmekkel teli mumus, hanem megtisztelő figyelem legyen!

dr. Pattogató Rita, fogorvos

Bejegyzések A Témában