Fogtömés utáni tudnivalók

Fogtömés után

Fájdalommentes fogtömés felemás mosollyal

Gyenge zsibbadtsággal és általában sietve igyekszünk dolgunkra, örülve, hogy nem fájt semmi, és túl vagyunk rajta. Megvan fájdalommentes a fogtömés – és utófájdalomnak sem szokott lenni ilyenkor. Talán telefonálni próbálunk kilépve a rendelőből, de mégis inkább üzenetre váltunk – hiszen nem mozog úgy a szánk. Ez természetes, hiszen a fogtömés zsibbasztással jár. Már kinn vagyunk a kapun is, és az utcán talán megcsap egy illat. Általában itt jut eszünkbe, hogy mikor is ettünk, és jó lenne megint. Legalább egy kávé… Lehet ennünk? Mikor is? Persze felhívhatjuk a fogorvost, megkérdezhetjük tőle is… Ebben a cikkben mindenről lehull a lepel…

Fogtöméssel kapcsolatos kérdése van? Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Mit mondott a fogorvos, mikor ehetek újra fogtömés után?

Ez az, amit biztos elmond, de nem emlékezünk, vagy nem mindig jól. Ugyanis többféle tömés lehetséges, és ráadásul nem is mindig a tömés miatt kell magunkat megtartóztatnunk. Két fő ok miatt intenek várakozásra: az érzéstelenítés miatt és a fogtömés megszilárdulása miatt.

Lehet furcsa elsőre, de manapság már nem a fogtömés szilárdulása miatt intenek várakozásra a fogtömés után az első evés előtt. Pontosan a zsibbadás ténye az, ami veszélyessé teszi az étkezést. Mivel az érzéstelenítő miatt nem érezzük a szánk belső felét, ajkunkat és a nyelvünk egy részét sem, ezért könnyen megharaphatjuk, sőt akár félre is nyelhetünk – fogadd meg a tanácsot, ne egyél a zsibbadás elmúlásáig, előzd meg a vérző, és később nagyon fájdalmas és kényelmetlen belső harapásnyomot.

Legtöbbször fényre kötő esztétikus fogtömést készít a fogorvos, az azonnal, a fogorvosi székben megköt – de inkább várjuk ki a zsibbadás elmúlását. Az amalgám fogtöméssel várni kell, ott bizony az amalgám megszilárdulása órákat is igénybe vehet. Rendelőnkben nem készítünk már ilyen tömést, általában pont fordított a helyzet, ezeket az amalgám fogtöméseket szoktuk lecserélni, ha szükséges.

Indirekt fogtömés, azaz inlay és onlay esztétikus betétek beragasztásakor a kötés már a rendelői székben elkészül, így csak az érzéstelenítés hatásának elmúlására várunk. Ha nem kaptunk érzéstelenítőt, akkor akár rögtön is ehetünk. Arany inlay elkészítésekor azonban másféle ragasztót kell használni, ennek kötési ideje pár óra, legalább 2-3 órát ne együnk, ne rágjunk.

Magas lenne a fogtömés?

Amikor elkezdünk enni vagyis rágni, bizony magasnak érezhetjük a fogtömést. Lehet persze, hogy az érzéstelenítő hatása miatt még mindig kicsit duzzadtnak érezzük a fogínyt, ezáltal magasnak a fogat? Normál esetben olyan érzésünk van, mintha semmi nem történt volna, ugyanolyan a rágás. Magas lehet a tömés, ha egy-egy rágómozdulatnál érzékenyen reagál a fog. Arany tömésnél pár óra alatt lekopik, az esztétikus fogtömés anyaga azonban annál keményebb. Ha magas a fogtömés, vagy valamelyik rágómozdulatnál érzékenyen reagál a fog, akkor menjünk vissza, kérjük meg a fogorvosunkat, hogy még egy kicsit igazítson a fogtömés felszínén.

Mikor mossak fogat?

A fogápolás már a fogtömés napján is nagyon fontos, ne feküdjünk le alapos és gyengéd fogmosás nélkül. Tudni kell azt is, hogy a tömött fog már nem ép fog. Ahhoz, hogy ugyanúgy és sokáig bírni fogja a rágást, bizony alaposan és a tömés széleinél gyengéden kell tisztogatnunk.

Ajánlom a módszeres és alapos fogápoláshoz az interdentális fogkefét, amivel a fogközöket lehet már a fogmosás előtt megtisztítani az oda beragadt szennyeződéstől, így a fogkrém már alaposabb munkát fog utána végezni. Természetesen a fogkefe mellett a fogselyem is jó barátunk, amennyiben igazán hatékony fogápolásról beszélünk! Moshatok-e fogat ma este? – Nemcsak lehet, de kell is. A fogmosásról és hozzá használatos fogápolási kellékekről. sok cikket írtam már, mert a fogászatunkban a megelőzést igencsak fontosnak tartjuk.

Kell-e, kontrolra mennem? Ha igen, akkor mikor?

Ha nem fáj a fog és nincs panasz, akkor csak a féléves-éves kontrollra kell menni. Ha van kisebb érzékenység, az pár nap alatt rendeződhet, hiszen a fogfúrás és a tömés is trauma a fognak, kell egy kis idő. De ha nem múlik, akkor jelentkezz be újra a fogorvosodhoz. Komoly fájdalom esetén ne várj, nézesd meg szakemberrel . Lehetséges, hogy túl nagy volt a szuvasodás, és későn érkezett a tömés – tovább kell lépni, de a fog még így is megmenthető gyökérkezeléssel.

Fogtöméssel kapcsolatos kérdése van? Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Bejegyzések A Témában