Vállas korona előkészítés

Korona készítése

Vállas korona előkészítés – nincs többé szürke ínyszél

A fogak és az íny egészségének megőrzésével kapcsolatban igazán tudatos érdeklődők már valószínűleg hallottak, esetleg jól ismerik a vállas korona előkészítés fogalmát, mely a hagyományos csiszolással szemben egészségesebb, jóval inkább szövet barát technikának számít. Természetesen minden csiszolásnál jobb, ha az ép foganyagot őrizhetjük meg, hiszen annál jobban felépített anyagot, fogkoronát ember nem alkothat. Ha azonban valamilyen okból korona előkészítésre kerül sor, a Budapest Dental fogorvosai mindenképp a vállas kidolgozású cirkónium-korona előkészítést részesítik előnyben.

Mit értettünk hagyományos fog csiszolási technikán? Miért jelent meg a szürke ínyszél a korona körül?

  1. Hagyományos csiszolás során a csiszolás a fogkorona nyakán túl, az íny alatti területen is folytatódott
  2. Ennek elsődleges célja az volt, hogy a korona széléig kifutó fémváz szürkés színe ne látszódjon, íny alá kerüljön.
  3. Hagyományos preparálás során tehát, az akkor érthető esztétikai követelmények miatt, az íny és a fogágy védelme háttérbe szorult
  4. A hagyományosan elkészített korona széle, valamilyen mértékben mindig elállt a fog nyakától, lehetőséget adva ezáltal az ínygyulladás kialakulásának
  5. Következményként az íny sok esetben visszahúzódott vagy gyulladt lett a korona körül, mindkét esetben esztétikai problémát okozva
  6. Az íny visszahúzódásával az eredetileg íny alatt levő koronaszél láthatóvá vált, az ínyszélnél sok esetben megjelent a szürkés elszíneződés
  7. Az ínygyulladásból nem kezelt esetben fogágy gyulladás alakulhatott ki, mely hosszú távon a csont pusztulásához illetve a fog meglazulásához vezethetett

Mi a vállas korona elkészítési eljárás lényege?

  1. A fogágy teljes körű védelme megvalósítható
  2. E modern technológia segítségével elkerülhető a szürke ínyszél megjelenése
  3. A korona széli része a vállon ül, így nincs elálló koronaszél, megfelelő ápolás mellett nem alakul ki ínygyulladás
  4. A fémváz csak a váll belső faláig húzódik, kívülről egyáltalán nem látható, így elkerülhető a szürke fémcsík megjelenése
  5. A fog eredeti kontúrja visszaállítható, így a fogágy épsége nem károsodik
  6. Hagyományos fémötvözetből készülő fémkerámia koronák esetén is megfelelő esztétikai hatást nyújt
  7. A fogpótlás mikroszkóp alatt, maximális precizitással készül, így az ínygyulladás, másodlagos szuvasodás esélye megfelelő szájhigiénia mellett minimális

A vállas és hagyományos korona előkészítés összehasonlítása:

Hagyományos korona előkészítési technika

– íny és fogágy védelme nem valósítható meg
– gyakran alakul ki ínygyulladás, ínyvisszahúzódás
– a korona széle eláll az íny alatt
– szürke ínyszél kialakulhat
– pontatlanabb előkészítési technika

Vállas koronaelőkészítési technika

– íny és fogágy védelme megvalósítható
– nem alakul ki ínygyulladás, ínyvisszahúzódás
– nincs elálló koronaszél
– szürke ínyszél nem alakulhat ki
– pontosabb előkészítési technika

Mi tette lehetővé, hogy a hagyományos csiszolásról áttérjünk a vállas előkészítésre?

  1. Manapság sokkal modernebb egy fogászati rendelő és fogtechnikai laboratórium felszereltsége, így a régen bonyolultnak tűnő technikák is könnyebben alkalmazhatóak
  2. Jobb a fogorvosi szék felszereltsége, az orvos fényes fogászati fúróval csiszol, pontosan látja a megmunkálandó területet
  3. Precízebb előkészítésre és hajszálpontos lenyomatvételre van lehetőség a modern lenyomatanyagok segítségével (a régi lenyomatanyagok pontatlansága miatt, ha egy fogorvos meg is próbált szépen vállasan csiszolni, nem tudta azt élethűen lemintázni, míg ma ez rutineljárás).
  4. A fogtechnikai munkafázisok hatalmas fejlődésen keresztül mentek át. Ma már a fémkerámia koronák fém öntvényét is CAD-CAM technikával faragják ki, nanométer precizitással, míg régen a viaszmintázat és öntvények korában sokkal pontatlanabbul tudtak csak dolgozni.

Mely koronatípusok készíthetőek vállas előkészítésre?

Fogászati rendelőnkben lényegében minden készülő korona vállas előkészítéssel készül. Ritka esetben előfordul, hogy egy régi, hagyományosan előkészített fogcsonkot a híd vagy koronacsere alkalmával már nem lehet tökéletesen vállasra átcsiszolni, de ebben az esetben is törekszünk arra, hogy minél pontosabb lenyomatvételi eljárással precízebb és sokkal inkább ínybarát koronát készítsünk.

Vállasan előkészíthető koronatípusok:

  • Cirkon porcelán esztétikus korona
  • Préskerámia teljes porcelán korona
  • Régebbi korona cseréje esetén
  • Préskerámia porcelán héj
  • Fémkerámia korona
  • Aranykerámia korona

Miért profik a Budapest Dental fogorvosai vállas korona előkészítésben?

  • Pontos, precíz műszereik által melyekkel lehetővé válik a finomabb vonalak, formák kialakítása
  • A turbinából áradó fény, mely megvilágítja a fúrót és a kezelt fogfelületet hatalmas segítség a fogorvosnak, mert így olyan területek megmunkálása is tökéletesen elvégezhető, melyekről régebben álmodni sem lehetett
  • Az új lenyomatvételi technikákkal és anyagokkal, sokkal precízebb, pontosabb lenyomatok készíthetőek
  • Az első osztályú fogtechnikai háttér segítségével, ahol a cirkon és fémvázak CAD-CAM eljárással készülnek, az alkalmazott anyagok finomak, jól megmunkálhatóak, belőlük kiváló, élethű fogpótlások készíthetőek

Bejegyzések A Témában